Eötvös 175
Báró Eötvös Loránd (Buda, 1848. július 27. – Budapest, 1919. április 8.) kiemelkedő tudósa és közéleti személyisége volt Magyarországnak. A folyadékok felületi feszültségének hőmérséklettől való függését 1870–1890 között vizsgálta. Eredménye - az Eötvös-szabály - az egyetemes gáztörvényekkel egyenrangú. A súlyos és a tehetetlen tömeg ekvivalenciáját igazoló mérése az Einstein-féle általános relativitáselmélet, torziós ingája pedig a tudományos szénhidrogénkutatás megalapozását tette lehetővé. Miniszterként és a Magyar Tudományos Akadémia elnökeként jelentős fejlesztéseknek volt az irányítója. Kiváló sportember: hegymászó és lovas is volt.
Eötvös Lorándnak a tudományos és a kulturális élet széles körére kiterjedő, időtállónak bizonyult alkotásai ma is követendő utat mutatnak a modern kor kihívásaival szembesülő magyar ifjúságnak és értelmiségnek, egyszerre volt a természettudomány világszerte elismert, tudományos alkotásaival máig ható kutatója, valamint a magyar oktatásügy és tudományszervezés kiemelkedő államférfiúi munkásságú személyisége.
- Kísérleti fizikusként nevéhez fűződik a súlyos és a tehetetlen tömeg arányosságának kimutatására alkalmas Eötvös-féle torziós inga megalkotása. Közel fél évszázadon át legnagyobb pontosságúnak bizonyult mérései igazolják Albert Einstein általános relativitáselmélete kiindulási hipotézisének, az ekvivalenciaelvnek az érvényességét, amint Einstein ezt már az 1910-es években írott cikkeiben, továbbá Eötvöshöz írt személyes levelében is hangsúlyozta.
- Az Eötvös-inga mint terepi geofizikai eszköz elkészítése által támasztott különleges műszerépítési követelményeknek megfelelő technológia megvalósításával emelkedett a XX. századi magyar ipar élvonalába a Magyar Optikai Művek, amelynek folyamatosan továbbfejlesztett Eötvös-ingáit az Egyesült Államoktól Indiáig használták a nyersanyagkutatás szolgálatában.
- Eötvös nevét viseli többek között a fizikai kémiában a felületi feszültség hőmérsékletfüggését leíró Eötvös-szabály, a geofizikában a földfelszínhez képest mozgó berendezésekkel (hajó, repülőgép, műhold) végzett gravitációs mérések eredményein (az Eötvös-hatáson) alkalmazandó ún. Eötvös-korrekció és a különböző anyagi összetételű próbatestek szabadesési gyorsulásának eltérését jellemző Eötvös-paraméter.
- Családi neveltetéséből fakadóan vállalta el 1894-ben a kultuszminiszteri tárcát. Féléves miniszteri tevékenysége alatt a népiskolai hálózat bővítésével, valamint a zsidó hitgyakorlás egyenrangúságát kimondó törvény felsőházi elfogadtatásával mintegy betetőzte az édesapja, Eötvös József által a kiegyezést követően megindított reformokat.
- Az Eötvös József Collegium megalapításának kezdeményezésével, majd annak kurátori feladatát haláláig ellátva, a hazai tehetséggondozás rendszerének mintát szolgáltató, a felsőoktatás nemzetközi élvonalában is megbecsült intézményt hozott létre. Kodály Zoltántól Bay Zoltánig terjed a hazánknak világhírt szerzett Eötvös-kollégisták hosszú listája.
- A “tudós tanár” eszmény gyakorlati megvalósítását elősegítendő, kezdeményezte a Mathematikai és Fizikai Társulat megalakítását (ma Bolyai János Matematikai Társaság, illetve Eötvös Loránd Fizikai Társulat).
- Az MTA elnökeként személyes meggyőzéssel elérte a tanárok kutatási tevékenységét támogató ösztöndíjak alapítását.
- Eötvös Loránd sporttevékenységét egész Európában ismerték. Korának leghíresebb alpinista hegymászói közé sorolták. Róla nevezték el a Dolomitok Cadin-vonulatának második legmagasabb csúcsát (Cima Eötvös, 2836m). A budapesti Tudományegyetem rektoraként szüntelenül sporttevékenységre buzdította az egyetemi ifjúságot. A Budapesti Egyetemi Athletikai Club (BEAC) első elnöke volt. Ugyancsak alapító elnökéül választotta a magyar természetjárók első országos szervezete, a Magyar Turista Egyesület. Sztereofényképei: kordokumentumok.
Eötvös Loránd 71 éves korában hunyt el. Születésének 175. évfordulója így négy évvel követi halálának 100. évfordulóját. Az „Eötvös 100” az UNESCO-val közös megemlékezésű évforduló és emlékév volt; az „Eötvös 175” szervezése 2023. március 7-én indult, a 2019-es koordinációs testület bázisán. Az MTA KIK konferenciatermében tartott egyeztető megbeszélésen jelen voltak, illetve arra javaslatot küldtek: Dencs Zoltán (CSFK), Fancsik Tamás (SZTFH), Hajdu-Kriston Krisztina (UNESCO MNB), Horváth László (Eötvös Collegium), Kárdási Anikó (SZTFH), Kilényi Éva (ELGA), Kis Domokos Dániel (OSZK), Kovács Péter (Wigner FK), Márkus Zsolt (SZTAKI), Molnár Andrea (MTA KIK), FK), Ormos Pál (ELFT), Pályi András (ELGA), Simon Gábor (BEAC), Soós Gábor (UNESCO MNB), Sólyom Jenő (MTA XI. O., Wigner FK), Szarka László (MTA X.O., ELKH FI), Székely Mózes (ELTE/BEAC), Timár Gábor (MGE), Tóth Attila (ELKH), Ván Péter (Wigner FK), Völgyesi Lajos (MTA X. O., BME), Zelei Gábor (FÖCIK). A tábor gyarapodik.
A résztvevő szervezetek, intézmények, személyek az „Eötvös 175”-ben saját anyagi lehetőségeiken belül vesznek részt. További infó: info175@eotvos100.hu
Arculati anyagok
- Eötvös 175 logo (PDF)
- Eötvös 175 logo (PNG)
- Eötvös 175 logo (SVG)
- Eötvös 175 logo (nagy JPG)
- Eötvös 175 A3 plakát, magyar
- Eötvös 175 A3 plakát, angol
- Eötvös 175 A3 plakát, német
- Eötvös 175 A3 plakát, olasz
- Eötvös 175 A3 plakát, vágójellel, magyar
- Eötvös 175 A3 plakát, vágójellel, angol
- Eötvös 175 A3 plakát, vágójellel, német
- Eötvös 175 A3 plakát, vágójellel, olasz
- Eötvös 175 üdvözlőlap
- Eötvös 175 üdvözlőlap, vágójellel
- Eötvös 175 kiállítás (IUGG, Berlin) posters
- Eötvös 175 kiállítás (IUGG, Berlin) sight
- Eötvös 175 kiállítás (IUGG, Berlin) press
Eötvös 175 partnerek (előzetes lista)
Eötvös 175 partnerek (előzetes lista) Balatonfüred Eötvös Loránd Általános Iskola - https://www.eotvoslorand.hu/
BME Általános- és Felsőgeodézia Tanszék - http://www.agt.bme.hu
Bolyai János Gimnázium, Zenta - http://www.bolyai-zenta.edu.rs/
Budapesti Egyetemi Atlétikai Club (BEAC) - https://www.beac.hu
Budapest Hegyvidék Önkormányzat - https://hegyvidek.hu/
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - https://www.bme.hu
Celldömölk Város Önkormányzata - http://www.celldomolk.hu
Csiky Gergely Főgimnázium, Arad - https://www.csikygergelyarad.ro/
Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (MTA CSFK) - http://csfk.org/
Eötvös Loránd Fizikai Társulat (ELFT) - http://elft.hu/
Eötvös Loránd Geofizikai Alapítvány (ELGA)
Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) - https://elkh.org
Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) - https://www.elte.hu
ELTE Eötvös József Collegium - http://honlap.eotvos.elte.hu
Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet (FI) - http://epss.hu
Földtudományi Civil Szervezetek Közössége (FÖCIK) https://www.focik.hu/
Honismereti Szövetség - https://honismeret.hu/
IUGG Magyar Nemzeti Bizottság
Kaposvári SzC Eötvös Loránd Műszaki Szakgimnázium
Komarnicki Gyula Természetjáró és Hegymászó Sportegyesület - http://www.komarnicki.hu/
Krisztinavárosi Havas Boldogasszony Plébánia - https://krisztinatemplom.hu
Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség - https://mefs.hu/
Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság (MFTTT) - https://www.mfttt.hu/mftttportal/
Magyarhoni Földtani Társulat (MFT) - http://foldtan.hu
Magyar Geofizikusok Egyesülete (MGE) - http://www.mageof.hu
Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum (MMKM) - https://kozlekedesimuzeum.hu/hu
Magyar Természettudományi Társulat (MTT) - http://www.mtte.hu/
Magyar Tudományos Akadémia (MTA) - https://mta.hu/
Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ (MTA KIK) - https://konyvtar.mta.hu
Magyar Turista Egyesület (MTE) - https://magyarturistaegyesulet.hu
Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar - http://mfk.uni-miskolc.hu
MOM Emlékalapítvány
Nemzeti Örökség Intézete https://nori.gov.hu/
Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum https://www.opkm.hu/
Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem
Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága - https://sztfh.hu/
Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) - https://www.sztaki.hu/
Téry Ödön Turista Baráti Társaság - 1125 Budapest, Szarvas Gábor út 8. C. épület
UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság - http://www.unesco.hu/
Vas Megyei Szakképzési Centrum Eötvös Loránd Szakképző Iskola - https://www.eotvoscell.hu/
Wigner Fizikai Kutatóközpont (MTA Wigner) - https://wigner.mta.hu